Vissza a dizájnhoz, és vissza a hotelekhez. Lehet hogy a nyár miatt, vagy az állandó, kontrollálhatatlan elvágyódásom miatt, de a napokban semmi máson nem akadt meg a szemem, mint ezen a legújabb berlini art hotelen, mely a Hotel Künstlerheim Luise nevet kapta.

verlauf-hotel-kunst.jpg

Minden szoba egy külön műalkotás, minden szobát más tervezett, és látszólag nem magából a művészetből, mint inkább mesékből vették az inspirációt az alkotók. Mmmmmmm. Ez színes falakat, elnagyolt bútorokat, pillangókat, rajzokat, csíkokat, pöttyöket, kockákat jelent.

belle.jpg

A hotelre úgy is szoktak utalni, hogy ez egy olyan kiállítóterem, ahol ott is lehet aludni. 50 szoba várja a vendégeket, melyek mind más-más koncepcióra épülnek.

berlinh1.jpg

living.jpg

AZ épület maga több, mint száz éves. A tetőtéri szobákhoz így még az eredeti lépcső vezet fel, mellette a falon filozófiai idézeteket olvashatunk az élet művészetéről.

treppe.jpg

A hotel Berlin egyik legtrendibb, történelmi kerületében van, nem messze a Reichstagtól, a Brandenburg kaputól, a folyótól. Egy estét pedig már 48 euro kezdő áron tölthetünk ott. Persze ez a legkisebb, egyágyas szobára vonatkozik. Reggeli nélkül.
rooms.jpg

Vigyetek el!

(forrás: trendhunter.com)