Elgondolkoztál már azon, mi mindent lehet kezdeni egy zsák ping-pong labdával? Nem baj. A holland Kleefstra Studio megtette helyetted is.

A Ping-pong lámpa például 315 darab labdából készült (kézzel!), de kapható álló és asztali lámpa változatban is.

Szerencsére ütő nem jár hozzá.
(forrás: designspotter.com)
Na keverjük csak össze azt a két dolgot, amit a legjobban értékelek az életben: a dizájnt és a zenét. Keverjük össze, szó szerint.

Elsőre azt hittem volna, valami fürdőszoba kellék. De nem, ez a német Montegiro cég legújabb, Lusso névre hallgató lemezjátszója.


Nekünk a lélegzetünk is elállt, úgyhogy a technikai adatokért klikkelj át a hivatalos oldalra.
(forrás: kanyeuniversecity.com)
A nyuszinak két ismert tartózkodási helye van: a fű, illetve a bűvészkalap. Megrökönyödve látjuk, hogy akár egy dobozban is találhatunk nyuszit.

A Rabbit Tárolódobozt Matilda Lindblom és Sanna Lindström készítette a svéd Heirloom cég számára. Három méretben kapható, és a két nagyobbra állítólag rá is lehet ülni. De azért vigyázzunk a nyuszira!
(forrás: bltd.com)
Nem, ezek nem fejjel lefelé fordított borospoharak.

Vagyis de, igen, azok, épp csak a nyílásuk is a másik oldalon van, így gond nélkül használhatjuk őket nem csak bor, de olaj, ecet, vagy bármiféle más öntet tárolására.

A Ming névre keresztelt konyhai kellék a holland Jansen & Co dizájner csapat terméke.
Egy újabb zseniális ötlet a kallódó falkonok újrahasznosítására. Persze mi mindigis ezekkel öntöztük a virágokat, de így azért mindjárt elegánsabb.

Nicolas Le Moigne-nak köszönhetjük az akár műanyagfalkonra, akár üvegre rögzíthető csövet, mellyel azonnal bármiből öntözőkannát varázsolhatunk.
